English
bemutatkozás   AKTIVITÁSOK   szobák   árak   útvonal   házirend   webkamera   foglalás  

RIDEHOUSE GYEREK SNOWBOARD TÁBOR és VERSENY

Időpontja: február vége
Város: Schladming (Ausztria)


program

szombat

Indulás 13 órakor a Budapest Kongresszusi Központ parkolójából. Érkezés Schladmingba 19 órakor. 20 órakor megbeszélés.

vasárnaptól - szerdáig

oktatás, napi kétszer 2 órában

csütörtök

gyakorlás és felkészülés a versenyre, 19 óra - megbeszélés, nevezés

péntek

9-11 óra - bemelegítés, 11 óra - alpesi I. futam egyből utána II. futam, 13 óra freestyle I. futam egyből utána II. futam, 19 óra díjkiosztó (illetve egyből a verseny után)

szombat

Reggeli és hazautazás. Ridehouse elhagyása 10 óra. Érkezés Budapest Kongresszusi Közponhoz 16 órakor.


Kiegészítő programok:

éjszakai szánkózás, élményfürdő, cso-csó bajnokság

Célunk:

A Gyerektábor célja, hogy fiatal lányokkal és srácokkal ismertesse meg a snowboard sportot. A tábor végén háziversenyt szervezünk, hogy élményekkel gazdagon zárjuk az egy hetes tábort. Mivel a versenyen csak azok tudnak és mernek elindulni, akik már kellő tapasztalattal rendelkeznek, ezért szeretnénk ha a versenyt megelőző táborba n is részt vennének a gyerekek.

Verseny:

Alpesi és freestyle versenyt tervezünk, mivel ezzel tudunk a leghamarabb sikerélményt szerezni a gyerekeknek.

Alpin:

Ez egy tanuló sípályán kitűzött, könnyített óriásműlesiklás. Itt a rajtból elindulva a zászlós kapukat kerülgetve kell eljutni a célig. Két futamot mehet mindenki és az összetett idő alapján döntjük el, hogy ki a legügyesebb. Olyan pályát jelölünk ki, hogy néhány nap oktatás után már teljesíthető legyen.

Freestyle:

A Planai freestyle park ad otthont a versenynek. Olyan slidereket vagy ugratókat jelölünk ki, ahol az egész mezőny biztosnágosan mérheti össze a tudását.

Korosztályok:

9-14 éves kor között várunk mindenkit és a jelentkezők számától függően korcsoportokra osztjuk a gyerekeket. Külön lesz lány és fiú kategória. Indítunk egy "Nem vagyunk már gyerekek" kategóriát ide 15-16 éveseket várunk.

Nevezés:

A nevezési díjat a tábor részvételi díja tartalmazza! Ha valaki csak a versenyre érkezik, akkor 4000 Ft a nevezés.
A helyszínen kell nevezni, de előzetesen kérjük az érdeklődőket, hogy jelezzék részvételi szándékukat február 1-ig.

Helyszín:

A versenynek a Ski Amade régió ad otthont. Itt található a schladmingi házunk is. A házban a szervezők mellett a gyerekeket szeretnénk vendégül látni. Célunk, hogy a gyerekek egymásra találjanak, ezért elsősorban őket osztjuk be a házba és a szülők elhelyezéséről a környéken gondoskodunk.

Szállás:

A központ a schladmingi vendégházunk. Ide elsősorban a gyerekeket várjuk. A beosztást jelentkezési sorrendben végezzük. Schladmingban és a környéken segítünk szállást foglalni azoknak, akik később jelentkeznek. A környéken szobákat és apartmanokat is tudunk szerezni körülbelül 25-30 Euró/éj/fő áron.

8 napos tábor Részvételi díj:

240 Euró, ami tartalmazza szállást 7 éjszakára, a félpanziós ellátást, az oktatást, a nevezési díjat.

Utazás:

Egyénileg vagy a február 1.-ig jelentkezőknek igény szerint kisbusz bérlésre is van lehetőség. (költség hozzávetőleg 12.000 Ft/fő)

Biztosítás:

A versenyen és a táboron csak érvényes balesetbiztosítással lehet részt venni. Felhívom a figyelmeteket, hogy sok biztosító társaságnál a snowboardra (mint extrém sportra) nem érvényes a biztosítás! Az EU-ban működik az E111 balesetbiztosítási rendszer, ami a hazai társadalombiztosításihoz hasonló. A versenyen és a tábor ideje alatt a védőfelszerelések viselete ajánlott, bukósisak kötelező!

hírek eseménynaptár galéria filmek elérhetőségek regisztráció
Ridehouse® since 2001, minden jog fenntartva, az oldal tartalmának másolása engedélyhez kötött.